Ah, százszor jobban imádnám A természetet, Ő ha hintne szép szemével Arra életet. Tóth Lőrincz Ha mord borúba fúl a nap Lehúnyva gyász egén; Setét enyészet áll elő E földnek éjjelén! Kiholt az élet, és gyönyör Vidító éneke, S a hervadó világi kör, Gyászolva bús bele. S ha elborult szüm éjjelén Kiholt az éltsugár, Ha szűmben érztem egy sötét Temetkezést talál: Dalom reménye elrezeg, S dalomba fájdalom; Egy elveszett tavasz felett A néma sírokon ! A föld tavassza visszatér, S ujúlva oly dicső! Éltem tavassza nem derűl Rideg örökre ő! Szivem virágit nem hozá Az éltető tavasz ! Keservem árja hullt reá, A sír virága az.