Ady Endre A NYÁRI DÉLUTÁNOK Mikor az Ég furcsa, lila-kék S találkákra mennek a lyányok, Óh, be titkosak, különösek Ezek a nyári délutánok. Járunk bolondul és ittasan Nagyvárosi utcákon égve, Fekete, szigoru vonalak Rajzolódnak a nyári Égre. A város árnyas és remegő, Ezer tornya, kéménye, karja Úgy mered a csókos Ég felé, Mikéntha ölelni akarna. Mint zavarodott szerelmesek, Pírral s pihegve szemben állnak Az Ég s a Város. Szivük dobog Vad ritmusára a Halálnak. Szemünk könnyes, mégis nevetünk, Föl-föltekintve vágyva, félve Arra, ki szép s kit nem ismerünk, Hideg szeretőnkre, az Égre. S ott fenn az Égen, ott valahol, Egy-egy pillantást visszavetnek. Sírván nevetünk az Ég alatt S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.