Ady Endre: Téli alkú szememmel Sírj egy végsőt, égő nagy, vén szemem, Bókoljatok ki fölnézett világok, Hogy újakat már nézni nem kivánok S megcsalt hazátok int: a Végtelen. Én vén kutyám, uszított, védtelen, Ki annyi mindent megkivánva látott, Csahold el sírva azt az ifjuságot, Melyben vér pusztul, vér zeng, vér terem. S fagyjon meg aztán csöppös, vált hited S nézz zöldbe-kék jég-prizmákon keresztül S lágy bámulást ne adj már senkinek. Pillád már késett, friss nődre se rezdül S úgy csüggnek rólad világok, szivek, Mint jégcsapok téli kunyhó-ereszrül.